tlk
40k WarhammerWarhammer 40000
wfb
Terepasztal Lovagjainak Klubja Liga
KezdőlapTerepasztal Lovagjainak KlubjaTLK - Warhammer LigaTLK Terep- És Stratégiai Játékok Egyesület
 

Beszámoló a versenyről

Sajnos mivel a jól megszokott írnoknak más elfoglaltságai voltak vagy csak egyszerűen nem volt kedve beszámolót írni ezért kénytelenek lesztek az én ízes magyar fogalmazásomat olvasni itt ezen a helyen.

Sajnos a sorsolt páros forduló nem örvendett akkora népszerűségnek mint a fix párok így valamivel kevesebben voltunk mint az első fordulóban. A versenyt több szerencsétlen esemény is hátráltatta. Kivételesen teljesen időben sikerült megérkeznek a helyszínre egy halom felszereléssel, vagy négy óra alvás után. Hiszen mikor máskor kéne festeni, mint a verseny előtti éjszaka? Korai érkezésemnek az lett a következménye, hogy Ati-pati nem hívott még fel, hogy emlékeztessen, hogy a monolitokat ne hagyjam a klubban, hiszen még úgyis alszom otthon. Így Ati-patival ott a helyszínen találkoztunk, első kérdése az volt, hogy hoztam-e a monolitokat. Természetesen nem. Így rohanhattam értük vissza a klubba ami a város másik felén van.
Mivel Csongornak egyéni szociális problémája volt és nem tudott megjelenni, ezért csak akkor tudtuk elkezdeni a sorsolást amikor visszaértem. Így valamivel kilenc után elkezdődött a verseny. Eddigre már mindenki tobzódott, hogy játszani szeretne.
Ezentúl természetesen a bíróknak is játszaniuk kellett, mert páratlanul voltunk.
Az első forduló sikeresen lement és a pizza is megjött. A párok összesorsolása és az ellenfelek összepárosítása várt még ránk, a következő forduló előtt. Ez meglehetősen bonyolultnak bizonyult, ugyanis a kedves résztvevők közül csak egy-két csapatnak sikerült a Victory pontokat helyesen összeadni így mindent számolhattunk újra ami majd egy óránkba tellett.
Ezután lement a második forduló is. Itt már csak a mezőny fele rontotta el a számolást, mert mindenkinek felhívtuk a figyelmét, hogy nagyon lassítja a munkánkat a hibás összeadás. Sajnos a harmadik fordulóra a Kecskeméti versenyzők nagy része nem tudott maradni, mert ment a buszuk. Legközelebb majd jobban igyekszünk, hogy időben vége legyen.
 

A legszebben festett sereg díját ismét Kovács Gábor nyerte a csodálatosan konvertált ork seregével.

A helyezésekkel volt egy kis kavarás ugyanis a programoban amivel az eredményeket számoltuk az egyik mezőt nem frissítettem és ezért egy versenyzőnek téves eredményt hirdettünk. Történetesen ő pont a győztes volt! Bocs!

Az  utolsó helyen nagy meglepetésre Sasszem Madam (Leszkovszki Ádám) végzett. Aki azóta sem kapta meg az oklevél keretét, mert mikor nagy nehezen összevariáltuk, hogy a megfelelő embereknek legyen oklevelük és keretük hozzá, Madam lerakta az egyik padra amire Zoo ráült. (Biztosan a tizenhármak utasítására.)

A 4. helyen Fattyú  végzett.
A 3. helyen  Bujka Árpád végzett.
A 2. helyre Bán Márk, hozta be a high elf seregét. A történet érdekessége, hogy Márknak ez volt az első versenye és csak hosszas unszolásra volt hajlandó egyáltalán elindulni rajta.
Az első helyezett  Borbély Róbert, lett a wood elfjeivel.

A következő TLK által szervezett verseny a Nemzetközi verseny lesz amire mindenkit szeretettel várunk Szeptember 2.-án és 3.-án!!!
A következő, III. forduló októberben lesz, 1750 pontból, ahol már mindenki egyénileg indul..

 


 

Nemzetközi verseny
2006.06.06.
2006. szeptember 2-3-án ismételten megrendezésre kerül a magyarországi nemzetközi Warhammer verseny. Már most el lehet kezdeni a sereg- és csapatépítést!
» Bővebben

LIGA Q2 eredmények
2006.06.01.
Az 1250 pontos, véletlenszerűen összesorsolt párokkal játszott verseny eredményei, valamint az éves rangsor pillanatnyi állása.
» Bővebben

Új BP-kampány fordulók
2006.04.21.
Újabb fejlemények a II. Csoportban! Buci, a jelenlegi magyar nemzeti bajnok komoly zakókkal kezdte a kampányt. Győző és Fattyú birodalmi seregei ellen szenvedett el megsemmisítő erejű vereségeket. "Esélyem sem volt. Fogalmam sincs, mit kezdjek ilyen ellenfelekkel" - nyilatkozta bánatosan...
» Bővebben

LIGA Q1 beszámoló
2006.03.01.
Lezárult egy jó hangulatú verseny. Az eddig beérkezett visszajelzésekből leszűrve mindenki jól érezte magát, és a helyezéstől függetlenül pozitív élményekkel távozott.
» Bővebben